Bejelentkezés  
   
 
  Elfelejtette a jelszavát?  
     
  Regisztráció
  Miért érdemes regisztrálni?  
     
  Keresés  
 
  Hírlevél  
   
 
 
Szöveg mérete:  
 
Az oldal nyomtatása

Sikeresen lezajlott a 2008-as eTwinning Konferencia
Március 14. és 16. között több mint 400 résztvevő találkozott Bukarestben, hogy megünnepeljék az eTwinning program sikereit, és megbeszéléseket folytassanak annak európai szerepéről.

„A kultúrák közötti párbeszéd elősegítése” címmel meghirdetett 2008-as eTwinning Konferencia lehetőséget nyújtott 29 ország szakembereinek, döntéshozóinak, a Nemzeti Szolgáltatópontok képviselőinek és a Központi Szolgáltatópont munkatársainak, hogy megismerjék egymást és megbeszéléseket folytassanak az eTwinning program európai sikereiről és jövőjéről.

A konferencia három napja folyamán minden esemény rögzítésre került a
KONFERENCIA BLOGJÁN. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a blog készítéséhez!

Jan Figel' biztos A konferenciát Jan Figel’, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosának beszéde nyitotta meg. Figel’ biztos – aki régóta támogatja az eTwinning programot, és mind a négy eTwinning konferencián részt vett – olyan erőnek nevezte az eTwinning programot, mely képes egy közös cél – az egymással és diákjaikkal folytatott együttműködési munka – érdekében egyesíteni az európai tanárokat. „Amellett, hogy a projektekben részt vevő diákok rengeteget megtudhatnak egymásról, az eTwinning program egyik legnagyobb előnyének azt tartom, hogy kifejleszti a gyerekekben az egymás iránti nyitottságot és kíváncsiságot. Talán éppen ez a nyitottság az egyesült Európa lényege” – jelentette ki.

A nyitóbeszédet követően Cristian Mihai Adomnitei, a romániai oktatási, kutatási és ifjúsági miniszter üdvözölte a küldötteket Bukarestben, majd röviden ismertette, hogy Romániának a programhoz való 2007 szeptemberi csatlakozása óta milyen jelentőséggel bír az eTwinning a romániai iskolák életében. Arról is beszélt, hogy az eTwinning milyen jól  illeszkedik a romániai nemzeti oktatás európai és nemzetközi kontextusba való integrációjára irányuló törekvéseihez.

Ezután Doris Pack, európai parlamenti képviselő rövid előadás keretében beszélt az eTwinning program egész életen át tartó tanulásban betöltött jelentős szerepéről. Később Brian Holmes, az Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség, illetve az eTwinning program vezetői bizottságának tagja tartott érdekes előadást az eTwinning iskolákra gyakorolt hatásáról és a program továbbfejlesztésére vonatkozó tervekről.

 Cristian Mihai Adomnitei miniszter></TD></TR></TBODY></TABLE></P>
<P>
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width=

Professzor Sugata Mitra

A beszédeket követő első plenáris ülés egyik legizgalmasabb eseménye a „The Hole in the Wall” („Lyuk a falon”) című kutatásának köszönhetően világszerte ismert Sugata Mitra professzor lelkesítő programbeszéde volt. Mitra professzor lendületes előadásában bemutatta, hogyan tanítják saját magukat és a környezetükben élőket a gyerekek India távoli vidékein. A nap utolsó fénypontja az eTwinning díjátadó ünnepség volt, ahol egy lenyűgöző multimédiás prezentáció keretein belül kihirdették a 2008-as eTwinning Díjakért folyó verseny győzteseit és második helyezettjeit. Még egyszer gratulálunk a verseny minden döntősének!

Ha kíváncsi a konferencia részletes ismertetésére, kérjük, tekintse meg a konferencia blogját, ahol többek között fotókat találhat, illetve bővebb információkat olvashat a szombati műhelyekről, a kiállításokról és a vasárnapi záróülésről.

Végül köszönet minden résztvevőnek a három nap alatt tanúsított lelkes és építő közreműködéséért, illetve türelméért. Az eTwinning program az Önök érdeklődésének és elkötelezettségének köszönhetően vált igazán sikeressé!

Az eTwinning Díjak győztesei

 

 

 

Webszerkesztő: Christina Crawley
Megjelent : 19/03/2008
Utolsó módosítás : 11/04/2008
Más nyelvek : bg | cz | da | de | el | en | es | et | fi | fr | hu | it | lt | lv | mt | nl | no | pl | pt | sk | sl | sv






Az eTwinning az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának része