Border left Border top
Az oldal nyomtatása Print separator font size little Font size medium Font size large separator Button search
Border right

Közösségi kezdeményezések az eTwinning programban!

picture

2005-ös indulása óta többször is végrehajtottunk már változtatásokat az eTwinning portálon, annak érdekében, hogy minél több, folyamatosan korszerűsített eszköz álljon az európai tanárok és iskolák rendelkezésére. A most megújult portál indításakor Santi Scimecával, az eTwinning Központi Szolgáltatópontjának projektmenedzserével beszélgettünk a portál változásairól és új funkcióiról.

 

Miért döntöttek az eTwinning portál átalakítása mellett?
 
Az eTwinning program 2005-ös elindulásakor egy olyan projekt-központú felület létrehozása volt a célunk, melyen a programban részt vevő tanárok regisztrálhatják magukat, majd projektpartnert kereshetnek, végül projekttervüket elkészítve végrehajthatják határokon átívelő együttműködési tevékenységeiket.
 
Az elmúlt néhány évben a felhasználói szokásokat elemezve, illetve a tanárok százaival folytatott beszélgetéseket kiértékelve felismertük, hogy az eTwinning portálon a felhasználók tevékenységei bőven túlmutattak a projekt megvalósításán. Erre utal, hogy noha a program résztvevőinek csak egyharmada regisztrált projektet is, több mint 85%-uk lépett be a portálra, hogy hozzászóljon a fórumok témájához (havonta több mint 5000 hozzászólás születik a fórumokon), megossza ötleteit és véleményét kollégáival, vagy egyéb célból. Naponta több mint hatezren lépnek be a portálra, és átlagosan 10 percet töltenek el személyes eTwinning munkafelületük oldalain, nem feltétlenül a projektjükkel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozva.
 
 
 „Manapság mindenki a webkettes jelenségekről és a közösségi hálózatokról beszél.
Az eTwinning programban e jelenségek gyakorlati megvalósulása már jó ideje megfigyelhető.”
 
A Nemzeti Szolgáltatópontoktól, illetve a program résztvevőitől érkező adatokból és visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy az eredeti változathoz képest a portálnak több lehetőséget, és esetleg más jellegű szolgáltatásokat kell nyújtania. Ezért tizennyolc hónappal ezelőtt elkezdtük kidolgozni, hogyan alakíthatjuk át az eTwinning programot az iskolák közösségévé. Manapság mindenki a webkettes jelenségekről és a közösségi hálózatokról beszél. Az eTwinning programban e jelenségek gyakorlati megvalósulása már jó ideje megfigyelhető. Így csupán annyi feladatunk maradt, hogy még egyszerűbbé tegyük a közösségi és tanulási hálózatok kialakítását, továbbá hogy a közösségi szemléletmódot jobban hangsúlyozó eszközöket, tartalmakat és alkalmazásokat tegyünk elérhetővé az iskolák számára.
 
Milyen újdonságokkal találkozhatunk az eTwinning portálon?
 
A portál két fő részből áll: (1) a nyilvános oldalakból és (2) a személyes eTwinning munkafelületből. Emellett a felhasználók rendelkezésére áll még a TestvérTér, melynek megújítását 2009 elejére tervezzük. A nyilvános oldalak változásának lényege az információk és tartalmak felhasználó-központú kritériumok (pl. témák, országok) alapján való racionalizálása, annak érdekében, hogy elérésük egyszerűbbé váljon. Emellett kibővítettük az útmutatót és az új felhasználóknak szóló oldalakat, továbbá (mint láthatják) a tanároktól az elmúlt években érkezett visszajelzéseket szem előtt tartva jelentős változtatásokat eszközöltünk a felhasználói felületen is.
 
A felhasználók ezreitől érkezett javaslatok figyelembevételével átalakítottuk a személyes eTwinning munkafelületet is. Ám a legfontosabb újdonság a partnerkereső- és kommunikációs eszközök továbbfejlesztése. A megújult személyes eTwinning munkafelület számos formában ösztönzi a felhasználókat kollégáik megismerésére, véleményük és ötleteik megosztására, az egymással való kommunikációra, partnerséggé továbbfejleszthető hálózatok kialakítására stb. Emellett egy azonnali üzenetküldésre használható alkalmazást is létrehoztunk a személyes munkafelületen belül, mely megkönnyíti és közvetlenebbé teszi a társalgást.
 
 „A portál projekt-központú felületből együttműködés-központú felületté vált, mely kötetlen keretek között megvalósítható hatékony tanulásra ad lehetőséget a felhasználóknak, és ahol a megosztás az elsődleges cél.”
 
 
Összefoglalva: olyan virtuális teret kínálunk a tanároknak, ahol biztonságos körülmények között találkozhatnak egymással, és kötetlen, de hatékony módon végezhetnek közös munkát. A portál projekt-központú felületből együttműködés-központú felületté vált, mely kötetlen keretek között megvalósítható hatékony tanulásra ad lehetőséget a felhasználóknak, és ahol a megosztás az elsődleges cél. A közeljövőben olyan, a portál szerkezetébe integrált, zárt csoportok kialakítására, illetve zártcsoportokhoz való csatlakozásra is lehetőséget adunk majd a felhasználóknak, melyekben bizonyos témákkal kapcsolatban dolgozhatnak együtt (a TestvérTérhez hasonló közös felület, de nem egy-egy projekt résztvevői számára fenntartva). Ez olyan alapvető, a szakmai fejlődést elősegítő elem, melynek hiányát mi is érzékeltük a portál korábbi verzióján, de az eTwinning program résztvevőitől is kaptunk erre vonatkozó egyértelmű jelzéseket, különösen az elmúlt három év során megrendezett Szakmai Továbbképzési Műhelyeken.
 
 
Mit érzékelnek a változásokból a program résztvevői?
 
A legfőbb irányelveket megtartottuk, viszont néhány területen fejlesztettünk. Az új portál fejlesztésekor az „innováció a folytonosságban” volt a mottónk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem szerencsés gyökeresen átalakítani egy olyan rendszert, melyet már megszoktak a felhasználók. Ezért korlátoztuk a változtatásokat: csupán a grafikai megjelenést és a felhasználói felületet módosítottuk a használhatóság javítása érdekében, illetve bevezettünk néhány, a közösségi hálózatok kialakítását elősegítő új funkciót. Átalakítottuk a Haladási Kártyák rendszerét is: a kártya átalakult TestvérBloggá, egy olyan webes naplóvá, melyen a projekt minden résztvevője mesélhet az érdeklődőknek a projekt fejlődéséről. Véleményünk szerint az új portálon – többek között a továbbfejlesztett partnerkereső eszközöknek köszönhetően – a korábbiaknál sokkal egyszerűbb lesz projekteket indítani és végrehajtani.
 
Fontos szempont volt, hogy a legtöbb változás értelemszerű legyen, olyan, amelyhez a felhasználók maguktól tudnak alkalmazkodni. Úgy gondoljuk, ezt a célt sikerült elérni. Amennyiben mégsem ez a helyzet, a portál használatát bemutató, kibővített útmutató segítséget nyújt a felhasználóknak. A legfontosabb változást azonban a személyes eTwinning munkafelületükre belépő tanárok fogják majd érzékelni: nyitott szemlélettel, új kapcsolatokat keresve, továbbá ötleteik megosztására és a nemzetközi együttműködésre készen látnak majd munkához. Az új eTwinning portál tökéletesen alkalmas e célok megvalósítására. Szeretnénk, ha az eTwinning igazi oktatási közösséggé válna az európai iskolák számára.
 
 
Milyen további változásokra lehet még számítani?
 
Az ősz folyamán látunk hozzá a TestvérTér átalakításához, továbbfejlesztjük a projektek közös munkafelületének használhatóságát és hatékonyságát is. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók egyelőre a TestvérTér korábbi verziójával folytathatják a munkát. A megújult TestvérTér indítását 2009 elejére tervezzük.
 
Emellett tesztelünk néhány csoportot annak érdekében, hogy megtudjuk, melyek azok az eszközök és funkciók, amelyeknek a továbbfejlesztése elsődleges fontosságú, továbbá hogy megtaláljuk a leghatékonyabb moderációs modellt. A csoportok kialakítására előreláthatólag 2009 tavaszától nyílik lehetősége a felhasználóknak.
 
Mindeközben természetesen fokozottan odafigyelünk a program résztvevőinek visszajelzéseire és javaslataira. Egy portál fejlődése és fejlesztése természetes, de időigényes folyamat, ezért nagy szükségünk van mindenki segítségére.
 
 
Milyen eredményeket vár a megújult eTwinning portáltól?
 
Reményeim szerint a program résztvevői még az eddigieknél is gyakrabban fogják használni a korábbinál jobban használható és vonzóbb portált az európai kollégáikkal való kommunikációra és hálózatépítésre. Természetesen abban is bízom, hogy a tanárok szánnak majd időt arra, hogy megmutassák kollégáiknak, mennyi mindent elérhetnek az eTwinning programban, és ösztönzik őket a csatlakozásra. Ma már 50 000 regisztrált résztvevője van a programnak. Képzeljék csak el, mi lenne, ha mindannyian akár csak egy embert is meggyőznének a csatlakozásra!
Box Top
  • Webszerkesztő: Christina Crawley
  • Publikálva:: 26.08.2008
  • Utolsó módosítás: 12.10.2011
Box Bottom
Lásd még...

Hírek

Bullet listJöjjön közelebb, szomszéd!
Bullet listGyőztes projekt a középpontban: „SOHO: Sunspots Online – Helios Observatory”
Bullet listTanítás Határok Nélkül – az eTwinning program a kórházpedagógusokra is kiterjed
Bullet listKözéppontban a „The new adventures of Twinnies around the world” című győztes projekt
Bullet listBerlinben díjazták a legjobb európai projekteket
Bullet listeTwinning-tábor: a győztesek Antalyában találkoztak
Box bottom
Box top
Bullet listAz oldal nyomtatása
Box bottom