Border left Border top
Az oldal nyomtatása Print separator font size little Font size medium Font size large separator Button search
Border right

Ön népszerűsíti az eTwinning programot?

picture

2012 folyamán az eTwinning programban arra ösztönözzük majd a résztvevőket, hogy alakítsanak úgynevezett Iskolai Csapatokat olyan, egy iskolában dolgozó tanárokból, akik eTwinning projektekben és egyéb eTwinning tevékenységekben vesznek részt. Ennek előkészítéseként a múlt hónapban egy gyors felmérés keretében arról kérdeztük meg az eTwinning program résztvevőit, hogy milyen módon vonják be a saját iskolájukban dolgozó kollégáikat eTwinning tevékenységeikbe, illetve hogyan ösztönzik őket a részvételre.

A kérdésekre adott válaszokból világosan kiderül, hogy az eTwinning program résztvevői örömmel fogadnak be új tagokat a közösségbe, ehhez azonban nem mindig könnyű megtenni az első lépéseket. Tekintsük át a felmérés eredményeit!

Mindössze néhány hét alatt 1406 válasz érkezett a felmérés kérdéseire, és a válaszadók 90%-a jelezte, hogy szívesen bevonná kollégáit projektekbe vagy egyéb eTwinning tevékenységekbe, sőt, több mint 70%-uk már meg is tette.

Ezekből az adatokból egyértelműen megállapítható, hogy az eTwinning résztvevői valóban népszerűsítik a programot. De vajon mennyire hatékony ez a népszerűsítés? Az alábbi ábrán látható, hogy az eTwinning program összes résztvevőjének több mint felének van olyan kollégája, aki az ő ajánlásának hatására csatlakozott a programhoz.

 

1. ábra: az eTwinning programhoz egy kolléga ajánlásának hatására csatlakozó tanárok aránya

 

Kiderült azonban az is, hogy a válaszadók 42%-a szerint az eTwinning tevékenységeikbe bevont kollégáik nem regisztráltak a portálon. Noha ez egyfelől rendkívüli lelkesedést és elkötelezettséget sugall, ezek a kollégák lemaradnak azon lehetőségekről, amelyeket az eTwinning program a regisztrált résztvevők számára nyújt. Ilyen lehetőség többek között a Minősített eTwinning Projekt címekért és az eTwinning Díjakért való pályázás, illetve a kontinens különböző részein dolgozó tanárok által folytatott közösségi hálózatépítésben való részvétel. Ez a tény arra bátoríthatja az eTwinning közösség tagjait, hogy kifejezetten a regisztrációra is ösztönözzék kollégáikat, hiszen a kizárólag regisztrált felhasználók számára elérhető személyes eTwinning munkafelületen keresztül a tanárok minden tevékenységről és lehetőségről naprakészen értesülhetnek. Röviden: a regisztráció elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes mértékben tagja lehessen az eTwinning közösségnek.

 

Szerettük volna megtudni azt is, hogy az eTwinning program résztvevői milyen mértékben vonnak be tevékenységeikbe Európán kívüli partnereket. A felmérés eredménye ebben a tekintetben meglehetősen jelentős, hiszen a válaszadók több mint negyede jelezte, hogy Európán kívül dolgozó tanárokat is meghívtak projektjük TestvérTerébe.

2. ábra: Azon tanárok aránya, akik Európán kívül dolgozó tanárokat is meghívtak projektjük TestvérTerébe

 

Ezek alapján elmondható, hogy az eTwinning program már Európa határain túlra is eljutott, és az oktatás az egyik legérdekesebb példa a globalizációra.

 

Kép: renjith krishnan / FreeDigitalPhotos.net

Box Top
  • Webszerkesztő: Drakakis Georgia
  • Publikálva:: 10.01.2012
  • Utolsó módosítás: 16.01.2012
Box Bottom
Lásd még...

Hírek

Bullet listJöjjön közelebb, szomszéd!
Bullet listGyőztes projekt a középpontban: „SOHO: Sunspots Online – Helios Observatory”
Bullet listTanítás Határok Nélkül – az eTwinning program a kórházpedagógusokra is kiterjed
Bullet listKözéppontban a „The new adventures of Twinnies around the world” című győztes projekt
Bullet listBerlinben díjazták a legjobb európai projekteket
Bullet listeTwinning-tábor: a győztesek Antalyában találkoztak
Box bottom
Box top
Bullet listAz oldal nyomtatása
Box bottom